Az nyert, akinél a belső harcokról szinte semmi sem szivárgott ki a nyilvánosságba.
2010. március 22. 09:49
p
0
0
6
Mentés
„A tét többek szerint az, hogy a párt állíthat-e budapesti területi listát. Ám a kérdésben megoszlanak a vélemények arra az esetre nézve is, ha Csapody csakugyan megsértődne, s nem vállalná az egyéni jelöltséget. Hiszen a 8 jelöltnek a lista benyújtásakor kell együtt lennie, az előtte és utána kialakuló helyzet e tekintetben érdektelen. Ám a jogvitát megelőzendő hétfő estig ki kell derülnie, hogy sikeresen revolverezte-e pártját a politikus.
Ugyancsak összezavarja a képet, hogy az SZDSZ is bejelentette még kifogásait szövetségesének. A liberálisok nem tudják elfogadni, hogy az MDF elvetette a korábbi megegyezésüket, és Bokrost és Debreczenit kívánja Budapesten az első két helyen indítani. A maradék SZDSZ tárgyalói szeretnék, ha a szabad demokrata Ikvai-Szabó a második helyen jelenne meg a listán. E kérdésről vasárnap délután tárgyalt a két párt, ám a megoldásról vasárnap estig még nem értesült a sajtó.
Egy dolog azonban bizonyos: a kicsik párharcában az LMP-nek sikerült elhoznia a pálmát. Nem csak azért, mert a hírek szerint több egyéni jelöltet tudott állítani, és így több töredékszavazatra számíthat. Nemcsak azért, mert országos listáját kevesebb hercehurcával tudta felállítani. Hanem azért is, mert a feltehetőleg náluk is dúló belső harcokról szinte semmi nem szivárgott ki a nyilvánosságba.
Ezzel pedig sikerült elkerülniük mind a belső önfelszámolás folyamatát, amely már javában emészti az MDF-et. De ugyanilyen fontos, hogy hírüket és hitelességüket nem csorbította a párton belüli hatalmi harc, és ezzel az LMP-sek sokkal ígéretesebb felvevői lehetnek a balliberális oldalon elhulló, valamint a politikai elit egészéből kiábrándultak által leadott szavazatoknak.”
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
Bár megígérte, nem kaptunk bejelentést Magyar Pétertől, A Tisza Párt elnöke a kitoloncolt moldáv emberecsempészt azonban továbbra is képes felfedezni egy magyarországi közúti balesetben.
Hörcherkém, s Turulkám,
a helyén kellene kezelni ezt a Gólem-pártocskát vagy mi a gyászt...
Minden apró hír, ami róluk megjelenik, a javukat szolgálja és a HAZA érdekét sérti !!!
"Hanem azért is, mert a feltehetőleg náluk is dúló belső harcokról szinte semmi nem szivárgott ki a nyilvánosságba."
Ez hülyeség. Túl újak még hozzá, aki nincs listán vagy nincs befutó helyen, az is teljes lelkesedéssel nyomul még, hogy meglegyen az 5%-uk.
Majd ha ezen túl lesznek, akkor ott is elkezdődik a helyezkedés, de még kell várni rá néhány évet, hogy igazán komoly belső harcaik legyenek...